Az unitárius vallás

          A Magyar Unitárius Egyház az egyetemes keresztény anyaszentegyház része, az Isten országa megélésére törekvő Jézus- követők szeretet közössége. Jézus tanításához és közvetlen tanítványaihoz visszavezethető az egyistenhívő kereszténység. Térségünkben Erdélyben, a Magyar királyság területén,  a reformáció korában szerveződött intézményes egyházi formába.
          Alapiratnak a Bibliát tekinti. Egyházunk hirdeti isten egységét, Jézus példájának és tanításainak követését, a teremtett világ, az élet és a család tiszteletét, az ember eredendő jóságát, egyéni felelősségét és jellem általi üdvözülését, a hit, az értelem és a lelkiismeret fontosságát, hirdeti és gyakorolja a lelkiismereti és vallásszabadságot.
          Egyházunk szabad vallásgyakorlatát első alkalommal a Tordai országgyűlés 1568. évi vallásügyi határozata tette lehetővé.
          Trianon után 1918.-ban kényszerűségből kettészakadt az unitárius felekezet: Erdélyben (Romániában) és Magyarországon. Az első világháború nagy veszteségeket hozott az unitáriusok számára is, a trianoni békeszerződés pedig kisebbségi sorsba taszította a hívek zömét, kettészakítva az egyházat is. A hívek legnagyobb része Románia területére került, míg kisebb részük (néhány ezer lélek) a Magyarország polgára maradt. Az intézményes kettéválás mindezek ellenére sokáig nem történt meg.
          Észak-Erdély visszacsatolása után az egyház híveinek legnagyobb része újra egyazon ország területére került, majd a háború utáni elcsatolás következtében a hívek többsége (nyolc egyházkör unitárius közössége) újra Románia polgára lett.
          A budapesti egyházkör – egyedüliként – Magyarország területére került. A fenti körülmények ellenére az egyház egysége de jure sértetlen maradt 1968-ig. 1968-ban a Magyarországra szakadt egyházkör önállósult, és Magyarországi Unitárius Egyház néven, saját vezetőséggel különálló egyházként működött 2012-ig.

          Jelenlegi szervezeti formája az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház 2012. évi Kolozsvári Zsinati újraegyesülése nyomán jött létre. A teljes körű szervezeti egység helyreállítását követően ismét Magyar Unitárius Egyház néven működünk.

          Az Magyar Unitárius Egyház szervezeti felépítése és kormányzása a zsinat-presbiteri elveket követi.
          Főhatóságai: Zsinat, Főtanács, Egyházi Képviselő Tanács.
          Az egyetemes egyház illetve az egyháztársadalmi szervezetek és belső intézmények székhelye Kolozsvár illetve Budapest.
          Az erdélyi egyházrészhez 110 anyaegyházközség tartozik, 6 egyházkörbe tagolódva tagjainak száma kb. 60 000.

• Kolozs-Tordai Egyházkör
            1. Kolozsvár Püspöki Rezidencia, Vallásszabadság háza
            2. JZSUK
            3. Kolozsvár Templom
            4. Mészkő
            5. Torockó

• Marosi Egyházkör Marosvásárhely Kövesdomb
• Küküllői Egyházkör Dicsőszentmároni Templom
• Székelykeresztúri Egyházkör Énlaki Tempom 09. Székelyderzsi vártemplom
• Székelyudvarhelyi Egyházkör Kénosi Templom
• Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör 11. Sepsiszentgyörgyi templom, 12. Nagyajtai Templom

          A magyarországi egyházkerület 11 anyaegyházközséget és a hozzájuk tartozó leány- illetve szórvány egyházközségeket foglalja magába. Tagok száma megközelítőleg 10 000.
          A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének vezetése a zsinat-presbiteri elv alapján az egyházköri közgyűlés hatásköre. Ennek elnöke a mindenkori püspöki vikárius (helynök) és az egyházkerületi főgondnok.

• Unitárius székház és templom, Budapest
• Bartók Béla Unitárius Egyházközség Misszióház, Budapest
• Pestszentlőrinc
• Debrecen
• Dunántúl
• Duna-Tisza
• Füzesgyarmat
• Győr
• Hódmezővásárhely
• Unitárius templom (Kocsord)
• Miskolc

          A magyar unitárius hitelvekhez hasonló eszmerendszerek az utóbbi két évszázadban a világ más részein is kialakultak: Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Csehország, India, Fülöp-szigetek.
          A különböző nemzeti unitárius egyházak nem alkotnak szervezeti egységet, azonban élénk, számottevő testvéregyházi kapcsolatot ápolnak egymással.

          A hagyomány szerint 1510-ben született Kolozsváron. Az újabb kutatások szerint születését 1520 körülire tehetjük. Édesapja Hertel Dávid, szász nemzetiségű polgár volt, édesanyja pedig magyar. Édesapja keresztneve után – Dávid – nevezte magát Franciscus Davidisnek (azaz Dávid fiának). Ebből magyarosította később a Dávid vezetéknevet. Fiai, Dávid és János (Johann), ismét a Hertel nevet (latinosan Herteliust) használták.

          Iskoláit 1530-1545 között végezte Kolozsváron, majd Gyulafehérváron és Brassóban. Külföldi tanulmányútra Wittembergbe és az Odera menti Frankfurtba ment 1546-1551 között.

          1551-ben tért haza, amikor Besztercén lett tanító. Egy év múlva Petres nevű faluban lelkészkedett. Mindkét helyen a reformáció szellemében működött.

          1552-1555 között Kolozsváron lett iskolaigazgató

          1555. október 6-án szülővárosa főlelkészének választotta meg. Ettől a pillanattól kezdve vezető szerepet töltött be az erdélyi reformáció (lutheránus vagy evangélikus, református és unitárius) kifejlődésében. Dávid Ferenc Kolozsvárt a hitújítás és művelődés központjává fejlesztette. A kereszténység megromlásának legfőbb okát a Bibliától való elszakadásban látta és szerinte a reformáció nem lehet más, mint az evangéliumi kereszténység helyreállítása a Szentírás alapján. Más szóval visszaállítani Jézus tanítását.

          1557-1559 között Dávid Ferencet az evangélikusok püspökeként ismerhetjük meg. Tisztségéről hitelvi okok miatt mondott le 1559-ben. Ez az év jelenti tulajdonképpen a Zwingli és Kálvin János tanai erdélyi elterjedésének kezdetét. Eredeti elképzelése, felfogása az volt Dávid Ferencnek, hogy a reformáció nem ért véget Luther Márton tanainak megismerésével. Azaz folytatandónak találta a reformációt, hogy sikeresen visszaállíthassuk a tiszta Jézusi kereszténységet. Első lépésként azt találta, hogy a helvét (svájci) reformáció úrvacsora tana a Bibliával sokkal inkább megegyező. Éppen ezért a helvét irányhoz csatlakozott. Kezdetben azt kereste, hogy miként lehetne a lutheránus és helvét irányzatot egybeolvasztani.

          1564. április 9-én volt a nagyenyedi zsinat, melyen még egyszer és utoljára megkísérelte az „egybeszerkesztést”. Itt azonban nem tudtak megegyezni. Ennek következtében az erdélyi reformáció kettészakadt és a helvét irány elindult az önálló szervezkedés útján. Ez az irány hamarosan első püspökének választotta Dávid Ferencet. Az akkori fejedelem, János Zsigmond udvari prédikátornak nevezte ki.

          1565. Dávid Ferenc életében fordulópontot jelentett. Ez számított ugyanis az unitárius reformáció kezdetének. Ebben az évben Dávid Ferenc, éppen humanista és bibliai meglátásai miatt szembeütközött a helvét reformáció dogmatizmusával, hiszen a hitújítást örök folyamatnak fogta fel – Kálvin Jánossal szemben. Isten akaratának tartotta, hogy a vallás fejlődésében lépésről-lépésre kell haladnunk, amíg elérjük a teljes igazságot. Munkáját prófétai küldetésnek fogta fel, amit Isten, Jézus és az egyház iránti szeretetből kötelessége elvégezni. „Akiket Isten lelke megvilágított – mondta -, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik”.

          Dávid Ferenc a Biblia alapján és az értelem segítségével végezte a keresztény vallás újraértelmezését. A Biblia tanulmányozása során nem találta meg benne a szentháromság tanát, aminek következtében reformációja középpontjába az Isten egységéről vallott felfogása került. Ezzel a felismeréssel az erdélyi reformáció elérkezett az unitárius valláshoz.

          1566. január 20-án tartotta Kolozsváron azt a híres prédikációt, melynek következtében a város többsége unitáriussá lett. Az előbbi időpont számít a hitviták kezdetének, melyek 1571-ig figyelemmel követhetők és melyek során Dávid Ferenc kifejtette az unitárius hitelveket.

          1568. január 6-13 között tartották azt a híres tordai országgyűlést, melyen kimondták, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, mely felfogásával a legjobban megegyezik, mert a hit Isten ajándéka. Ezért a vallásos felfogásért senkit sem szabad üldözni.

          1568. október 20-25 között magyar nyelven tartották a Nagyváradi Hitvitát. Ennek első sorban is azért volt magyar a nyelve, hogy mindenki érthesse az azon elhangzó beszédeket. A hagyomány azt tartja, hogy ennek a hitvitának következtében mintegy 3000-en lettek unitáriusokká.

          1569-re tehető Dávid Ferenc első prédikációs kötetének megjelenése.

          Egy évre rá megjelent az első unitárius énekeskönyv is. A hagyomány ezt Dávid Ferenc munkájának tartja.

          1571 fontos időpont az erdélyi unitáriusok életében. Itt hangzott el, Marosvásárhelyen a tordai országgyűlés határozatának megerősítése. „Az Isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessioért senki meg ne bántassék, se prédikátor, se hallgató”.

          1571. március 14. János Zsigmond fejedelem halálának időpontja. Az első erdélyi fejedelemről minden unitáriusnak és nem unitáriusnak tudnia kell, hogy szabadgondolkodásának köszönhetően született meg a világon legelőször, itt Erdélyben az a határozat, melyet a tordai országgyűlésen mondtak ki, és amelyet Marosvásárhelyen erősítettek meg. János Zsigmond fejedelem 1563-tól a reformáció híve lett, 1568-tól pedig az unitárius vallás követőjévé és jótevőjévé lépett elő. A gyulafehérvári székesegyházban temették el. Temetési szolgálatot Dávid Ferenc végzett magyar nyelven, Sommer János pedig latinul.

          1579. sötét év Egyházunk történetében. Megvádolták hitújítás (innováció) miatt Dávid Ferencet. Báthory Kristóf fejedelem erre az alkalmas időpontra várt, amikor eltiltotta Dávid Ferencet a prédikálástól és házi őrizetbe vetette, majd holtig tartó börtönbüntetésre ítélték, Déva várába zárták, ahol 1579. november 15-én meghalt. A hagyomány teszi erre az időpontra halálát, sajnos sem pontos idejét sem pedig sírjának helyét nem ismerjük.

          A börtön Dávid Ferencet nem törte meg. Erre utal a Dévai vár börtönében általa mondogatott vers: „A pápák kardja, a kereszt, a halál képe, semmi sem fogja az igazságot útjában feltartóztatni. Azt írtam, amit éreztem, s amit érzék, bízó lélekkel hirdettem. Meg vagyok győződve, hogy az én vesztem után a hamis igehirdetők tanai össze fognak omlani.” (Dr. Erdő János Teológiai Tanulmányok 20. old)

          Dávid Ferenc elévülhetetlen érdeme, hogy kidolgozta az unitárius hitelveket, melyeket felszabadított a dogmák merevsége alól. Működőképes egyházi szervezetet hagyott maga után. Törekedett a vallás tisztaságának és hitelességének megélésére és ennek biztosítására minden közösség számára. A reformálás szellemében nem zárta le a hitelvek újraértékelését, mely miatt végül is börtönbe vetették, ahol mártírhalált halt. Korának legműveltebb tudósai közé tartozott, ismerte a Szentírás nyelvét, fordított is magyarra a szövegekből.

          Felismerte az anyanyelv használatának fontosságát, hogy érthető legyen mindenki számára a vallásos hitvita. A könyvnyomtatás nyújtotta lehetőségeket is megragadta, hogy eszméit hitviták és szószék mellett ismertesse, terjessze.

          Bebörtönzése és mártírhalála után sanyarú időszak következett az unitáriusok számára. Fejlődés helyett védekezésre kellett fordítani erejüket. Jellemző, hogy az alapító püspök emlékét először szabadon 1868-ban ünnepelhették meg.

          1568. január 13-án döntött a Tordán ülésező országgyűlés a vallásbékéről szóló törvény elfogadásáról. Európa más országaiban majdnem másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megfogalmazódjon az eszme, amely Erdélyben lehetővé tette a felekezetek békés együttélését: a vallásszabadság elve.

          A korszak meghatározó eszmei áramlata a protestáns reformáció volt, amelynek kialakulóban levő felekezetei és a római katolikus egyház folyamatos küzdelmet vívtak egymással. Az általános európai szokás a cuius regio, eius religio (akié a terület, azé a vallás) elve volt, amely lehetővé tette az uralkodóknak, hogy saját vallási nézeteiket ráerőltessék a fennhatóságuk alatt élőkre.

          A török engedéllyel, de viszonylagos függetlenséggel rendelkező Erdélyi Fejedelemség a 16. század közepére szinte teljes mértékben protestánssá vált, a római katolikus egyház csak Székelyföld bizonyos régióiban, s egyes főurak udvaraiban maradhatott fenn. A döntéshozók belátták, hogy az Európában elterjedt vallási feszültségből kialakuló esetleges fegyveres konfliktus beláthatatlan következményekkel járna a két ellenséges nagyhatalom találkozási területén fekvő,  instabil helyzetben levő országban. A feszültség feloldásának módja viszont páratlan volt a korabeli Európában: az erdélyi rendek nem a többségi nézetet erősítették meg, hanem elvi, bibliai alapon oldották meg a konfliktust és törvényben rögzítették a közösség választási jogának a biztosítását.

          Az 1568-as tordai országgyűlés János Zsigmond nevéhez fűződik, akit Európa egyetlen unitárius fejedelmeként is emlegetnek.  A zsinatot azzal a céllal tartották meg, hogy a reformáció ügyeit rendezzék a vallásbéke jegyében. Az elfogadott törvény értelmében világon először négy vallás, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius nyert szabadságot és egyenjogúságot. Azonban még ennél is fontosabb: a négy vallást illetően nem érvényesült a területi elv, bárhol együtt élhetett több felekezet is, és még a földesúr sem avatkozhatott bele jobbágyai vallási hovatartozásába. A törvény szerint mindenki maga dönthette el, melyik vallást követi.

          A határozat szövege így zárul: „..mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Ha nem ezzel az érveléssel zárult volna, hanem fejedelmi akaratra, vagy az ország biztonságára hivatkozva, akkor diplomáciai vagy politikai határozat született volna. A protestáns megfogalmazás alapvető meggyőződése, mely egyben a törvény tartalmi kiindulópontja, az, hogy a hit Isten ajándéka. (Reformacio.ma)

          A tordai országgyűlés határozata 1568-ban:
          Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezőtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.

Dávid Ferenc (1520?–1579) – egyházalapító és vértanú püspök

Heltai Gáspár (1520–1575) – szász eredetű kolozsvári prédikátor, bibliafordító, író és nyomdász, a Krónika az magyaroknak dolgairól szerzője

János Zsigmond (1541–1571) – erdélyi fejedelem és magyar király, az unitárius reformáció nagy támogatója

Bogáti Fazekas Miklós (1548 – 1598 után) – prédikátor, író, az ószövetségi zsoltárok magyar fordítója

Toroczkai Máté (1553–1616) – püspök, prédikátor, Enyedi György nagy jelentőségű teológiai művének (Explicationes…) magyarra fordítója

Enyedi György (1555–1597) – püspök, prédikátor, a 16. század végének kiváló teológusa, széphistória-szerző

Kolozsvári Dimén Pál (1655–1720) – a kolozsvári főiskola igazgatója és megmentője, jeles orvostudós

Mikes Mihályné Paczolai Borbára (17. század) – a diákok taníttatására jelentős pénzösszegeket adományozott

Kmita Andrásné Wilhelm Krisztina (1656–1704) – a kolozsvári nyomda megvásárlására adományozott jelentős pénzösszeget az egyháznak

Daniel Klára (18. század) – jelentős értékű búzadézsmáját a kolozsvári Unitárius Kollégiumnak adományozta, emellett pénzadományokat is tett

Petrichevich Horváth Ferenc (1731–1804) – főgondnok, a Marosvásárhelyen létrehozott Consistorium (egyházi tanács) szervezője, alapítványtevő

Lázár István (1742–1811) – püspök; főpásztori szolgálata idején közel ötven templomot építenek, vagy újítanak fel

Körmöczi János (1762–1836) – püspök, filozófus, a kolozsvári Unitárius Kollégium fizikai szertárának megalapítója

Augusztinovics Pál (1763–1837) – alapítványtevő, az erdélyi főszámvevőszék elnöke

Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) – demokrata gondolkodó és író, Észak-Amerika és az ottani viszonyok első magyar ismertetője (Utazás Észak-Amerikában, 1834), az első erdélyi szövetkezet megalapítója (1854)

Aranyosrákosi Székely Sándor (1797–1854) – püspök, főiskolai igazgató, énekeskönyv-szerkesztő, történész, író, A székelyek Erdélyben című erdélyi magyar eposz szerzője

Brassai Sámuel (1800? – 1897) – kollégiumi, majd egyetemi tanár, zenész, közművelődési szervező; az „utolsó erdélyi polihisztor”; az első erdélyi magyar egyháztársadalmi szervezet, a Dávid Ferenc Egylet első elnöke

Kriza János (1811–1875) – püspök, költő, az első erdélyi magyar népköltészeti gyűjtemény, a Vadrózsák kiadója, az első erdélyi teológiai folyóirat, a Keresztény Magvető alapító szerkesztője (1861)

Berde Mózes (1815–1893) – az unitárius jótevők fejedelme, alapítványa tette lehetővé a kolozsvári Unitárius Kollégium felépítését

Berde Áron (1819–1891) – a kolozsvári Unitárius Kollégium igazgatója, a Ferenc József Tudományegyetem tanára és első rektora, jeles közgazdász, az első magyar meteorológiai és klimatológiai szakkönyv (Légtüneménytan, 1847) szerzője

Kőváry László (1819–1907) – Erdély történetírója, statisztikus, szerkesztő, kollégiumi felügyelőgondnok

Jakab Elek (1820–1897) – Kolozsvár történetírója, 1848-as forradalmár, emlékíró, guberniumi levéltár-igazgató

Orbán Balázs (1829–1890) – író, utazó, felnőtt korában (1865-ben) tér át a katolikus hitről az unitáriusra; vagyonát és könyvtárát a székelykeresztúri Unitárius Kollégiumra hagyja; leghíresebb munkája: A Székelyföld leírása

Ferencz József (1835–1928) – püspök, egyházszervező, kátészerkesztő, egyházunknak ötvenkét évig főpásztora, ebből tíz év az első világháborút követő nehéz időszak

Fanghné Gyújtó Izabella (1840–1914) – írónő, újságíró, a kolozsvári Dávid Ferenc Egylet tevékeny tagja

Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) – keleti utazó, nyelvész, kolozsvári egyetemi tanár; 1870-ben tér át unitárius hitre (katolikusról)

Pákei Lajos (1853–1921) – egyházi tanácsos, mérnök, műépítész; fontosabb alkotásai: a kolozsvári Unitárius Kollégium épülete, a bölöni, székelyudvarhelyi, firtosmartonosi, lókodi és magyarsárosi unitárius templomok, Brassai Sámuel és Berde Mózes házsongárdi síremléke, a kolozsvári New York szálló és más középületek

Perczelné Kozma Flóra (1864–1925) – írónő, szerkesztő, a Dávid Ferenc Egylet társelnöke, felnőtt korában meggyőződésből lett unitárius

Kelemen Lajos (1877–1963) – a kolozsvári Unitárius Kollégium tanára, történettudós, főgondnok

Ürmösi Károlyné Kántor Gizella (1880–1938) – költőnő, az Unitárius Nőszövetség főtitkára

Csifó Salamonné Árkosi Veress Ilona (1880–1943) – az Unitárius Nőszövetség ügyvezető alelnöke, a „szegény ügyek” intézője, a kolozsvári Napközi Otthon, majd az Unitárius Otthon megteremtésében és működtetésében töltött be vezető szerepet

Gyallay Domokos (1880–1970) – kollégiumi tanár, szerkesztő, író (Vaskenyéren)

Bartók Béla (1881–1945) – zeneszerző, népdalgyűjtő, a budapesti unitárius egyházközségnek meggyőződésből lesz tagja; fia, ifj. Bartók Béla, a Magyarországi Unitárius Egyház későbbi főgondnoka

Gyergyai Árpád (1881–1952) – orvostudós, egyetemi tanár, kollégiumi felügyelőgondnok

Gelei József (1885–1952) – kollégiumi tanár, főgondnok, világhírű biológus, egyetemi tanár

Varga Béla (1886–1942) – teológiai tanár, püspök, filozófus, pedagógus, egyetemi tanár

Kiss Elek (1888–1971) – teológiai tanár, egyházi író, püspök

Dr. Mikó Lőrincné Zsakó Aranka (1889–1969) – az Unitárius Nőszövetség vezetője, a Romániai Kisebbségi Nők Központi Titkárságának tagja, az Unitárius Ipari Leánylíceum felügyelőgondnokaként az Egyházi Főtanács első női tagja

Dr. Kauntz Józsefné Engel Ella (1890–1956) – a Nőszövetség külföldi kapcsolattartója, valamint „ideológusa” (programok, stratégiák kidolgozója)

Balázs Ferenc (1901–1937) – lelkész, ifjúsági egyletvezető, szövetkezet-alapító, író, a Tizenegyek tagja; világkörüli útjának tapasztalatait a Bejárom a kerek világot című könyvében írja le, a másik híres könyve: Rög alatt

Szent-Iványi Sándor (1902–1983) – ifjúsági egyletvezető, később a magyarországi egyházrész lelkész-elnöke, püspöki vikárius, országgyűlési képviselő; a második világháború idején eredményes zsidómentő tevékenységet végez; a háborút követően a Magyar Vöröskereszt elnöke

Szabédi László (1907–1959) – költő, műfordító, nyelvész, egyetemi tanár

László Gyula (1910–1998) – régész-történész, egyetemi tanár

Mikó Imre (1911–1977) – író, jogász, politikus, műfordító, az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnoka, 1944–1948 között szovjet fogságot szenvedett

Bözödi György (1913–1989) – író, szociográfus, történész

Erdő János (1913–1996) – teológiai tanár, egyháztörténész, püspök, volt politikai fogoly (1959-1963 között)

Gellérd Imre (1920–1980) – lelkész, egyházi író, volt politikai fogoly (1959-1964 között)

Szabó Gyula (1930–2004) – író, folyóirat-szerkesztő; novellái és regényei a XX. századi magyar próza nagy mesterei közé emelték; számos irodalmi díjban részesült, tagja volt a Magyar Írószövetségnek

Moyses Márton (1941–1970) – az 1956-os forradalommal rokonszenvező és kommunistaellenes versei miatt diákkorában 7 év börtönre ítélték; a börtönbeli kínvallatások közben saját nyelvét metszette le, mintsem vallomásra bírják; 1970. február 13-án rendszerellenes tiltakozásként a brassói pártszékház előtt leöntötte benzinnel és meggyújtotta magát

Benjamin Franklin (1706–1790) – író, tudós, a villámhárító feltalálója, államférfi, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője és a szabadságharc résztvevője, bölcselő, az Észak-Amerikai Bölcseleti Társaság megalapítója

John Adams (1735–1826) – az Amerikai Egyesült Államok (a továbbiakban: AEÁ) második elnöke (1796–1800), a függetlenségi háborút követő alapnyilatkozatok egyik megfogalmazója

John Murray (1741–1815) – lelkész, az első amerikai univerzalista gyülekezet megszervezője

Thomas Jefferson (1743–1826) – az AEÁ harmadik elnöke (1801–1809), a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője, a Virginia Egyetem megalapítója

Benjamin Rush (1745–1813) – függetlenségi harcos, orvos, az amerikai modern pszichiátria megteremtője

John Quincy Adams (1767–1848) – az AEÁ hatodik elnöke (1824–1828), később az Egyesült Államok történelmének egyik legsikeresebb államtitkára, a washingtoni Smithsonian Intézet létrehozója

Hosea Ballou (1771–1852) – lelkész, teológus, az amerikai univerzalista egyház kiemelkedő alakja

William Ellery Channing (1780–1842) – lelkész, az amerikai unitárius kereszténység legjelentősebb teológusa, Baltimore-i beszéde korszakalkotó hatású a modern unitarizmus kialakulására

Samuel Morse (1791–1872) – a távíró és a Morse-kódrendszer feltalálója, a Harvard Egyetem tanára, festőművész

Millard Fillmore (1800–1874) – az AEÁ alelnöke, majd tizenharmadik elnöke (1850–1852), az Észak-Dél konfliktus megoldásán munkálkodott

Ralph Waldo Emerson (1803–1882) – unitárius lelkész, költő, esszéíró, a XIX. század egyik legnagyobb hatású amerikai gondolkodója

Henry Wadsworth Longfellow (1807–1882) – író, költő, a Paul Revere’s Ride szerzője

Margaret Fuller (1810–1850) – a korai feminizmus élenjárója, a XIX. századi transzcendentalizmus vezető alakja, a The Dial elindítója

Theodore Parker (1810–1860) – lelkész, az észak-amerikai rabszolga-felszabadítás egyik legnagyobb hatású élharcosa; bibliával és revolverrel az asztalán védte a házában menedékre lelt rabszolgákat; küzdött a nők egyenrangúsításáért, a halálbüntetés eltörléséért, börtönreformokért

Horace Greeley (1811–1872) – újságíró, népnevelő, politikus, a New York Tribune alapítója

Henry David Thoreau (1817–1862) – történetfilozófus, naturalista író, a Walden Pond szerzője

Mary Mitchell (1818–1889) – csillagász, a női egyenjogúság harcosa, az AEÁ-beli tudományos akadémia első női tagja

Herman Melville (1819–1891) – író, a Moby Dick szerzője

Clara Barton (1821–1912) – az Amerikai Vöröskereszt megalapítója és első elnöke

Thomas Starr King (1824–1864) – kaliforniai lelkész, emberjogi harcos, a polgárháború jelentős alakja, a rabszolga-felszabadítás munkálója

Charles William Eliot (1834–1926) – neveléskutató, tanár, 1869–1909 között a Harvard Egyetem rektora, a Harvard Classics elindítója

Olympia Brown (1835–1926) – jeles feminista, az AEÁ történetének elsőként felavatott női lelkésze

Alexander Graham Bell (1847–1922) – a telefon feltalálója, a süketnéma oktatási rendszer kidolgozója

William Howard Taft (1857–1930) – az AEÁ huszonhetedik elnöke (1908–1912), a Fülöp-szigetek kormányzója, a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Frank Lloyd Wright (1869–1959) – műépítész, a madisoni unitárius templom, a chicagói Robbye House, a tokiói Imperial Hotel és a New York-i Guggenheim Museum tervezője

Carl Sandburg (1878–1967) – Pulitzer-díjas költő, életrajzíró

Edward Estlin Cummings (1894–1962) – költő, a költői stílus és technika forradalmára

Linus Carl Pauling (1901–1994) – kémikus, a molekulastruktúra leírásáért 1954-ben kémiai Nobel-díjban részesül; az atomfegyverekkel való kísérletezés elleni küzdelméért 1962-ben Nobel-békedíjjal jutalmazzák

Daniel Rogers Pinkham (1923–2006) – zeneszerző, orgonaművész, a kortárs amerikai zene kiemelkedő alakja

Sylvia Plath (1932–1963) – költő, írónő, az Üvegbura című világhírű regény szerzője

Ray Bradbury – kortárs író, a jelen tudományos-fantasztikus irodalmának egyik nagy alakja

William Perry – a Washington DC-beli unitárius-univerzalista egyházközség tagja, az első Clinton-kormány védelmi minisztere

William S. Cohen – Main állam szenátora, a második Clinton-kormány védelmi minisztere

Tim Berners-Lee – a Világháló standardjának egyik kifejlesztője

Teophilus Lindsey (1723–1808) – az első londoni unitárius gyülekezet lelkésze

Joseph Priestley (1733–1804) – lelkész, teológus, vegyész, az oxigén felfedezője és laboratóriumi előállítója (1774-ben), a fotoszintézis első tudományos leírója

Josiah Wedgwood (1735–1795) – neves keramikus, az ipari méretű kerámiagyártás elindítója

Robert Burns (1759–1796) – skót költő, énekszerző

George Stephenson (1781–1848) – mérnök, a gőzmozdony feltalálója

Ann Richmond (1801–1881) – alapítványtevő, a kolozsvári Unitárius Gimnázium természettudományi „tanszékének” mecénása

Harriet Martineau (1802–1876) – író és neves újságíró

James Martineau (1805–1900) – lelkész, a modern angol unitarizmus megteremtője

John Paget (1808–1892) – angol orvosból lett magyar; főműve Magyarország és Erdély, mindmáig az egyik legsikerültebb útleírás hazánkról; az 1848–49-es szabadságharcban tollal és karddal egyaránt részt vett

Charles Darwin (1809–1882) – evolucionista tudós, A fajok eredete című munka szerzője

Elizabeth Gaskell (1810–1865) – írónő, szociális munkás, William Gaskell manchesteri unitárius lelkész felesége; regényeiben nagyfokú szociális érzékenységgel mutatta be a viktoriánus korszakot és az ipari forradalom társadalmi következményeit

Charles Dickens (1812–1870) – regényíró; irányadó véleménye saját vallásáról: „az unitarizmus az a vallás, amely rokonszenvez bármely más vallású emberrel, anélkül, hogy elítélné”

Florence Nightingale (1820–1910) – szociális reformer, egészségügy-forradalmár, a Vöröskereszt alapítója

Emily Sharpe (1828–1914) – alapítványtevő, az ún. Hungarian Scholarship (Magyar ösztöndíjalap) létrehozója

Matilda Sharpe (1830–1916) – iskolaigazgató, a Channing House School alapítója, írónő, tehetséges festő

Beatrix Potter (1866-1943) – gyermekkönyv-írónő

Arthur Neville Chamberlain (1869–1940) – angol államférfi, két ízben is pénzügyminiszter; e minőségében szorgalmazza Németország és Olaszország megbékélését; miniszterelnök 1937–1940 között; a locarnói szerződés előkészítéséért 1925-ben Nobel-békedíjban részesült

          A történelem folyamán az unitárius felfogás mindig a hatalmasok önkényével állott szemben, a szabadságra vágyott. A szabadság vágy teremtette, hogy minden lélek szabadon keresse Istent. Ez a felfogás Jézus tanításából származik, aki megláttatta velünk Istenben az Atyát, aki minden teremtményére a szeretetet és a jóságot sugározza. Az unitáriusok számára mindennél fontosabb, hogy Istenről a Jézus tanította képet alkossák meg. Jézus Isten-fogalma a legtisztább egységet láttatja velünk, melyet az értelem, érzelem és akarat összhangja tesz teljessé. Jézus személyével kapcsolatosan az unitárius vallás elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor személyében egy igaz, tiszta, egy Isten akarata szerint cselekvő embert fedezett fel. Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy Jézusban az „isteni embert ismerhettük meg”

          Az unitárius vallás a tiszta lelkiismeretnek, a szabad vallásos gondolkodásnak, a fejlődésnek és az őszinte hitnek a vallása. Lényege abban foglalható össze, hogy az unitárius hit egy őszinte, egyszerűségtől áthatott hit a gondviselő Atyában, aki a világnak teremtője és az emberiségnek gondviselő Atyja. E hit alapozza meg a szeretetet Isten és felebarátunk, azaz embertársunk iránt. A „szellemnek, a léleknek fontos volta, a szellemiségnek mindig előtérben állása az unitárizmus mindenkori legfőbb jellemzője. Ez a vallás a Jézus vallása /…/

          A vallás nem más, mint Isten és ember közötti viszony. Isten létét bizonyítani nem is fontos, mert ez a hit világába tartozik. A hit Isten ajándéka. Ennek köszönhetően alapja és feltétele a vallásos tapasztalásnak, ami a lélekben fogalmazódik meg, és mint ilyen telik meg gazdag tartalommal. A hit fejlődésen megy át, mialatt az egyén és a közösség tisztázza Istenhez való viszonyát.

          Az unitárius hitelvek főbb pontja

          Isten. Az egész unitárius vallás lényege, amire minden többi hitelv fel van építve: Isten Atyasága.

          Isten egysége. Semmi sincs világosabb tanítás a Bibliában, mint Isten egysége – mondja Dávid Ferenc a Rövid Magyarázatban. Egy következő fontos vonása az unitárius vallásnak, hogy Isten lélek (János 4,24). Amikor Istent, mint szellemet igyekszünk meghatározni, akkor három fontos jellemvonást kell megemlítenünk: Isten tökéletes, szent és jó. Tulajdonképpen ezek a kifejezések, illetve a mögöttük és bennük található lényeg az, ami meghatározza Isten szellemi voltát. Egy következő lényeget Isten személyes jellegében fedezünk fel. Ezzel pedig azt határozzuk meg, hogy Ő egy személyes, öntudatos lény. Fontos szerepet tölt be az unitárius felfogásban, hogy a teremtést Isten munkájának tartjuk. Azt mondjuk, „ha van valami a világon, ami isteni dolog, akkor a teremtés bizonyára ilyen”.

          Az eddigiekhez társul Istennek két tulajdonsága, az igazságosság és az irgalmasság. Az ember is lehet igazságos és irgalmas, viszont az elfogulatlan szeretetnek olyan mértéke szükséges ehhez, amit csak ritkán fedezhetünk fel az emberi viszonyulások, közös együttélések rendjén. Isten szeretete és irgalmassága azonban olyan méreteket ölt, melyeket emberi fogalmakkal képtelenség körülírnunk. Az irgalmassághoz az igazságtól a szeretet vezet. Gondviselő Istenünkben mindkettő bőven meg van.

          A Szentlelket az unitárius felfogás képtelen külön isteni személyként kezelni. Éppen ezért hitében Isten erejét és jóra való segítségét képzeli, ami megvilágosítja az értelmet, megtisztítja a szívet, megerősíti emberi akaratunkat. Hisszük, hogy ez a lélek mindenkor munkálkodik bennünk, amikor arra törekszünk, hogy a jót és igazat megismerjük és ezek mellett szilárdan megmaradjunk.

          Jézust történeti személynek hisszük, akiről az Újszövetségben olvasunk. Tanításai irányt szabnak és határoznak számunkra, melyek által azt szeretné, hogy megismertesse velünk Isten törvényeit, valamint emberi szeretetben végbemenő kötelességeinket Istennel és embertársainkkal szemben. Éppen ezért örökérvényűnek és meghatározónak tartjuk azt a tanítását, melyben a vallás legfőbb törvényét fogalmazta meg: „Minden parancsolatok között az első: Az Úr, ami Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Márk 12,28-31).

          Vallásos életünk gyakorlását úgy képzeljük el, hogy egyházba tömörülünk, ahol Jézus tanításának és példájának követésével Isten országa építésén munkálkodunk. Elvünk, hogy minden embertársunkkal békességben és szeretetben éljünk, mert arról kell megismerjenek minket, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha egymást szeretjük (János 13,35). Az Unitárius Egyház és az unitárius vallás keletkezése nem keverendő össze. Az egyház, mint intézmény 1568-ban létrejött, de az unitárius vallás Jézus tanításával egyidejű!

          Bűn és bűnbocsánat. Hitünk és vallásos felfogásunk tartozéka az a meggyőződés, hogy bűneinket közvetlen Istennek kell megvallanunk. Nem az örökös bűntudat, hanem a megjavulás vágya tölt el és az, hogy ugyanazt a vétket ismételten el ne kövessük.

          Természetesen az unitáriusoknál is megtalálható az örökéletbe vetett hit, ami azonban kevésbé hangsúlyos. Ez a meggyőződés azt a magyarázatot hordozza magával, hogy hiszünk az élet folytatólagosságában és a lélek halhatatlanságában. A halált úgy fogjuk fel, mint egy természetes változást, miután testünk porrá lesz, lelkünk azonban tovább él Istennél, akitől soha el nem szakad.

          A keresztelést illetően kezdetben a felnőtt keresztelés hívei voltak az unitáriusok, azonban éppen a jövendő biztosítása érdekében jobbnak látták visszaállítani a gyermekkeresztelést.

          A konfirmálás jelenti azt az érettségi kort, amikor az ifjú hitéről bizonyságot tesz és egyúttal hűséget is fogad egyháza és vallása mellett.

          A házasság megáldása, fontos mozzanat életünkben, amikor Isten és a gyülekezet előtt fogadalmat tesz az ifjú pár arra vonatkozóan, hogy egymáshoz hűségesek maradnak.

          A temetési szertartás, mint minden történeti egyház esetében komoly helyet foglal el a szertartások sorában. Az unitáriusok azonban a jelen élet kínálta lehetőségekre mutatnak rá. Igyekeznek vigasztalást és reménységet önteni a csüggedőkbe, a gyászolókba anélkül, hogy a középkori sötétséget árasztanák maguk körül utópisztikus hiedelmek híresztelésével.

          Az Úrvacsorát két szín alatt veszünk magunkhoz, hogy ez által Jézusra emlékezzünk, és buzdítást nyerjünk példája követésére. Ebből hitalapon nem zárunk ki senkit, aki részt vesz a szertartáson. 

Az Unitárius köszönés Isten Áldja, Isten Áldjon népünk lelkéből lelkedzett.

Aki magyarul beszél ismeri az áldáskérés köszönési formáját.

Az unitáriusoknak ez az elfogadott, hivatalos köszönése, ezt gyakoroljuk, ha egymással találkozunk, a templomban és a hétköznapokban egyaránt.

Himnuszunk is így kezdődik: „Isten, Áldd meg a magyart”.

A Bibliában is találkozunk áldás szövegekkel, például az Ároni Áldás.

(református: Áldás, Békesség vagy Békesség Istentől,

Evangélikus: Erős vár a mi Istenünk

Katolikus: Dicsértessék a Jézus Krisztus)

Az Énlaki Templom híres mennyezetén, a festett kazetták sarkának díszítésében fedezhető fel székely rovásírással az Egy az Isten ligatúra. Kép

Baráth Fábián szobrászművész álmodta meg és öntötte bronzba az Egy az Isten ligatúrát. A szobrot az emlékpark központjába helyeztük el. Kép 4 szobor és Baráth Fábián leírása

Érdekesség

Jókai Mór jegyzete Budapest, 1877. május 12 (https://mek.oszk.hu/00800/00835/html/jokai89.htm)

„A regény címe: „Egy az Isten!”

A magyar unitáriusok jelmondata. Annyira kiváltságos kifejezés nyelvünkben, hogy azt semmi más idegen nyelven nem lehet eltalálni. Azért a német fordításban azt a címet vette fel a fordító: „Die nur einmal lieben”, mert az, hogy „Es ist ein Gott!” csak köznapi frázis, s magyarul azt teszi: „Van Isten!”; amit bebizonyítani nem volt e regény feladata. Az pedig, hogy „Es ist nur ein Gott!” már fanatikus provokáció, s a mohamedán „La illa, illa illah!”-nak felel meg; ami megint nem volt e regény célzata. Angolban jobban megközelíthető e mondat értelme: „God is one God” – vagy mint Fretwell amerikai fordítása kifejezte: „One is the Lord”

Címer a központi szimbólumunk. Alapvetően kevés kép van egy unitárius templomban, éppen ezért emelkedik ki a címer. Többféle formában jelenik meg templomainkban, festve, faragva, kerámiából formázva, kihímezve.

A kígyó és galamb ősi, több ezer éves, kultúrákon átívelő szimbólumok. A címer megjelenése és használata az 18. századra tehető. Gyorsan népszerűvé válik.